Zelma és a vihar hozta postagalamb

Kedd este, a nyári vihar után Zelma kiment az erkélyre megnézni, mennyi víz gyűlt a muskátlik alá, és a virágláda mellett egy galamb ült. Nem olyan, mint a téri galambok: karcsúbb volt, a nyakán zöld és lila fény futott át, és narancssárga szemmel, nyugodtan nézett. A bal lábán vékony fémgyűrű csillogott, a jobbon egy vastagabb, kék műanyag. – Postagalamb – mondta Nagyapa telefonon, mert Nagyapa mindent tudott, csak messze lakott. – Versenyről jöhetett, a vihar letérítette. Adj neki vizet egy lapos tálban, meg egy marék rizst vagy lencsét. Kenyeret ne. Ha kipiheni magát, lehet, hogy magától hazarepül.

Csakhogy a galamb nem repült. Szerdán is ott ült, és csak akkor rebbent fel a korlátra, ha Mázli, a szomszéd macskája megjelent az ereszen,