Kamilla és a fecskék sárpocsolyája

Marcell, Kamilla unokatestvére, tizenegy éves volt, és mindent tudott. Legalábbis ezt mondta. Márciusban meglátta Mama felújított házát, az új, sima, hófehér ereszt, és karba tette a kezét. – Ide a fecskék nem jönnek vissza. Nincs meg a fészkük. – Ősszel szedték le, amikor már elrepültek – mondta Kamilla. – És a fecskék mindig visszajönnek. Afrikából is. – Fogadjunk – mondta Marcell. – Ha május elsejéig, Mama születésnapjáig egy fecske sem kezd itt fészket rakni, akkor az egész család előtt eljárod a fecsketáncot. – És ha kezd? – Akkor én. – Kezet fogtak. Papa volt a tanú, és nagyon komoly arcot vágott, ami nála azt jelentette, hogy alig bírja ki nevetés nélkül.

Április tizennyolcadikán megjöttek. Négy molnárfecske, fehér hassal, fehér farral, kékesfekete háttal, a Szaharán túlról, több ezer kilométerről. Odarepültek az ereszhez, meg akartak kapaszkodni, de