A menedékház vendégkönyve

Délután négykor még sütött a nap, fél ötkor már úgy esett, mintha a felhők valakivel fogadást kötöttek volna. Krisztián, apa és Dóra, Krisztián hétéves húga, épp akkor értek fel a gerincre, amikor az első kövér cseppek koppantak a kalapjukon. Szerencsére ott állt előttük a menedékház: kőből rakott, zöld zsalus ház, a kéményéből kanyargó füsttel. – Itt alszunk – mondta apa. – Erika nénivel megbeszéltem még tegnap. Krisztián boldog volt, mert a menedékház szerinte sokkal izgalmasabb, mint bármelyik szálloda. Itt például a vacsorát egy hatalmas fazékból mérik, és a cipőket a kályha körül kell sorba állítani.

Erika néni, a ház gondnoka, babgulyást tett eléjük, aztán az asztalra csúsztatott egy vastag, bőrkötéses könyvet. – A vendégkönyv – mondta. – Aki itt